Antropozófus Gyógypedagógia és Szociálterápia Képzés

Kedves Gyógypedagógusok, Waldorf Tanárok, Óvodapedagógusok, Szülők, Érdeklődők!

Örömmel tudatjuk Veletek, hogy 2019 áprilisában Antropozófus Gyógypedagógia és Szociálterápia Képzés indul Budapesten!

A két éves képzés során – többnyire – negyedévente öt (nyáron kétszer öt) napos blokkokban, a blokkok között egy-egy napos csoportmunkákon találkozunk.

Öt évvel ezelőtt kezdtük el tevékenyen keresni azt a képzési tervet, amely a legideálisabb módon készítheti elő a talajt, ágyazhat meg az antropozófián alapuló gyógypedagógia és szociálterápia megvalósulásának, gyökeret eresztésének, növekedésének, ápolásának, éltetésének Magyarországon. 2017 őszén, egy Camphillben találtunk rá arra a különleges programra (ez antropozófiai és gyógypedagógiai/pedagógiai alapokkal, végzettséggel, gyakorlattal rendelkezők számára íródott), amely egy csodálatos kiinduló alapot adott a mi, magyarországi képzésünk megalkotásához, kidolgozásához. A tanterv kidolgozásához segítséget kaptunk többek között a Kasseli Nemzetközi Képzések Vezetőségi Körétől, a dornachi Antropozófus Gyógypedagógia és Szociálterápia Szekció vezetőjétől, a Beaver Run-i Gyógypedagógiai Akadémia Tanári Karától. Ennek gyümölcse ez a Képzés.

Ez a Képzés lehetővé teszi a résztvevők számára:

– hogy olyan emberekké váljanak, akik jobban tisztában vannak azzal, hogy mik a gyengeségeik, és azon dolgozni akarnak és tudnak;

– hogy jól felkészült antropozófus gyógypedagógusokká és/vagy szociálterapeutákká váljanak;

– a jártasságot a Gyógypedagógiai Kurzusban;

– hogy ezen az úton végighaladva tiszta forrásból merítkezve, egy csapatban egymásra találhassanak azok, akik hordozni akarják az antropozófiai gyógypedagógia és szociálterápia impulzusát Magyarországon;

– hogy közöttük megszülethessenek, és együtt dolgozhassanak több kezdeményezés létrehívói; illetve a későbbi alapképzés magyar változatának megalkotói is;

– hogy olyan képességeket fejlesszenek ki magukban, melyek segítségével hatékonyabban tudnak dolgozni a nehezebben kezelhető gyerekekkel, felnőttekkel, helyzetekkel;

– hogy az antropozófus gyógypedagógia és szociálterápia szemlélet segítségével jobban átláthassák, mi áll egy súlyosabb kórkép mögött;

– hogy megbízható, kimunkált alapokat és erőforrásokat is kapjanak ahhoz, hogy vinni tudják a nehéz sorshelyzetek súlyát és felismerjék, segítsék a továbblépés, fejlődés lehetőségeit;

– hogy megtanuljanak csapatban dolgozni: a képzés úgy van felépítve, hogy egyben csapatépítő is, a gyógypedagógiai közösségek mintájára;

– hogy széles rálátásuk nyíljon arra, hogy hogyan dolgoznak a világ antropozófiai hátterű intézményében a gyógyító pedagógiával, a terápiával, a kézműves munkával, az otthonépítéssel, ápolással, kertgondozással, táplálkozással, ritmussal, a szellemiséggel;

– hogy erős kapcsolatokat építsenek azokkal az emberekkel, akik tartó oszlopai lesznek a jövendőbeli antropozófus magyar és nemzetközi gyógypedagógiai életnek.

Erre a képzésre olyan jelentkezőket várunk, akik már rendelkeznek alapokkal az antropozófiai ismeretekben, illetve van már előzetes tapasztalatuk a pedagógia és/vagy gyógypedagógia és/vagy szociálterápia területén.

Kérünk Benneteket, – ha örömmel végig járnátok ezt az utat, és részt vennétek a magyar képzésben, – 2019. január 23-áig jelezzétek telefonon (06 70 303 1470) vagy írásban (k.niki7@gmail.com), illetve a hónap végéig juttassátok el a motivációs levelet, ha lehetséges, angolul vagy németül, hogy továbbíthassam a képzésvezetőnknek olvasásra. Nagyon köszönjük!

A KÉPZÉS TANÁRAI

Szeretettel, a szervezőcsoport nevében:  Kovács Nikoletta és Recean Ovidiu

 

További információ:
Demkó Marianna
továbbképzések, önképzés területfelelős
Waldorf Ház Pedagógiai Szolgáltató Intézmény
1075 Budapest, Asbóth u. 17. félemelet
Tel: +36 1 793 5746
Tel: +36 20 346 7632