Szaktanári Műhelyek

Ahogy az életünk szinte minden területén érzékeljük a változásokat, a szaktanári műhelyek szerveződésében is elindult egy megújítási folyamat. A 2021-es őszi tapasztalatok azt mutatják, hogy nem feltétlenül egy időpontban kell a tantárgycsoportok műhelyeit meghirdetni, ugyanakkor lesz majd egy tavaszi javasolt időpont, amikorra lehet tervezni. Legutóbb az ősz folyamán több időpontban, több helyszínen indultak csoportmunkáktörténelem, kertművelés és a WAGYÓK szakcsoportok tudtak találkozni. Január elején újra elindult a magyar szakcsoport.

történelemtanárok fő témája a nacionalizmus és a vallás tanítása, illetve a 9. évfolyam volt, és egy közös drive-felületen gyűjtenek tanítási anyagokat. A kertművelők Pilisszentlászlón találkoztak, kapcsolódtak a kertművelésképzéshez, ahol az elméletet kiegészítette a közös erdőjárás és kerti munka is. A WAGYÓK csoportban a Vadaskert egy munkatársa volt a vendég ADHD témában. Ezt a témát fogják folytatni január 29-én az antropozófiai orvoslás tükrében. A zenetanárok (együttműködve zenélő és éneklő tanárokkal, szülőkkel, diákokkal) nem beszélgettek, megvalósítottak egy újabb sikeres projektet a Vivaldi: Glória c. koncerttel. A gazdaságtant tanítók csoportja is szeretné feléleszteni a több évvel ezelőtti szálakat, várjuk a jelentkezőket. Remélhetőleg több iskolában is van gazdaságtan, akár a társadalomismerettel közösen, akár más tantárgyba beépítve. Milyen tapasztalatok születtek meg az utóbbi években? Hogyan segíthetnénk a diákokat a gazdaságtan tanításával, más tantárgyba integrálásával?

Amennyiben más tantárgyakat tanító csoportok is szeretnének indulni, az igényeket jelezzétek a demko.marianna@waldorf.hu email címen.  A szakmai tartalmat az adott tantárgycsoportban jelentkező és résztvevő szaktanárok alakítják. A Waldorf Ház munkatársaként Demkó Marianna segít a szervezésben, hogy létrejöjjenek a találkozók.

A szaktanári műhelyeken a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A találkozók folyamatosan szerveződnek. A tavaszi javasolt időpont: 2022. március 19. szombat

Figyeljétek a híreket!