Megkezdődött a Shakespeare Erdejében tehetséggondozás

Mint korábban írtuk, miután a “Dráma és Tehetséggondozás a Waldorf-iskolában” c. pályázattal forráshoz jutott az ügy, lehetőség nyílt arra, hogy egy drámaművészeti tehetséggondozó kurzust indítsunk Mesterházy Mária szakmai vezetése mellett, öt Waldorf-iskola és tanáraik részvételével.
6 hétvégi kurzus és 4 napos nyári tanulmányi tábor,valamint  színházi előadás keretében adunk lehetőséget a tanulóknak tehetségük kibontakoztatására, továbbá továbbképzési lehetőséget nyújtunk tanároknak a programban való részvétel során.
A toborzás eredményeként végül majdnem hetvenen vesznek részt, hazai és határon túli Waldorf-iskolákból mostani és volt diákok és pedagógusok, hogy a színházi mesterség minden szakmai szegletéből összegyűljenek,  tanuljanak, és kipróbálják  magukat.
2026. január 17-18-án már a tehetséggondozás első hétvégéje is lezajlott.
Az erről szóló beszámoló és képek itt találhatóak:

https://szinhaz.waldorf.hu/csodas-volt-atelni-shakespeare-erdejenek-elso-hetvegejet/

A fotókat köszönjük az Óbudai Waldorf-iskola fotószakkörének, ezen belül is a képek készítőjének: Takács Betta, ÓWI Fotóklub
A “Dráma és tehetséggondozás a Waldorf-iskolában” program a Nemzeti Tehetség Program és a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósul meg.
A támogatás összege: 4.000.000 Ft, azaz Négymillió Forint. Támogatás időszaka: 2025.09.01.-2026.08.31.
„Tehetségközelben ” – komplex tehetséggondozó program pályázati azonosító: NTP-TEHETSEG-25-0351″