Czakó Anikó

2007-ben végeztem euritmistaként a Magyar Mozgásművészeti és Euritmia Társaság munka melletti Euritmia Képzésén, a művészeti euritmia mellett a pedagógiát is elvégezve. 2006 óta tanítok a szombathelyi Perintparti Szó – Fogadó Waldorf Iskolában főként euritmia tanárként, de emellett kézművességet is sok éven át tanítottam, és az első végzős osztályunk osztálykísérője voltam.

Intézményünkben a gyermekeket az óvodás kortól a 12. osztályig kísérem az euritmiával, így nap mint nap benne élek e szép nagy fejlődési ív áramlatában, látva, tapasztalva fizikai, lelki, szellemi fejlődésüket.