Blog Archives

Pékné Pintér Krisztina

Pintér Krisztina vagyok, tagja a Tanácsadók Fórumának. (Azért ezt a Martin Baker paksi kurzusán készült képet választottam, mert számomra jól szimbolizálja a tanácsadás lényegét: együtt-tapogatózás.) Látogatásaim együtt-keresések. Bízom abban, hogy közösen könnyebben rájövünk a következő pedagógiai lépésre. Az órákon „csukott” szemmel igyekszem a gyerekek „fölé” is figyelni, hogy megláthassam az osztály és az osztálytanító közötti

Segesdi Márta

Tanácsadóként elsősorban osztálytanítóknak nyújtok pedagógiai segítséget. Ennek egyik fontos területe a felkészüléssel, a tervezéssel kapcsolatos. Ilyenkor egy tanévre vagy egy-egy epochára tekintünk rá, különös tekintettel az adott életkorral kapcsolatos embertani ismeretekre, és megkeressük azokat a kapcsolatokat, amik az életkor és az ahhoz kapcsolódó epochák között vannak. Gondolkodunk az epochák lehetséges sorrendjein. Ezután kerülhetnek szóba a

Márföldi Erika

A tanácsadói munkám során célom a Waldorf-pedagógia szellemisége és gyakorlata révén olyan partneri kapcsolat kialakítása, melynek során a segítséget kérővel közösen megkeressük a közösség alapimpulzusát, amely létbe hívta azt, és meg is tudja tartani a benne élőkkel együtt. Tanácsadási területek: Waldorf-óvónői gyakorlati tapasztalatok átadása szülők és óvónők kapcsolatainak erősítése, helyreállítása óvónők erősítése hospitálással konfliktushelyzetekre rátekintés

Matuz Erika

Matuz Erika vagyok. Küldetésem: Az idea megvalósításának segítése az intézményi-pedagógiai működés hétköznapjaiban. Az óvónők megerősítésével antropozófiai tartalom, minőséggondozás, a hármas tagozódásban való működés tanulása,támogatás a Tanácsadó Fórum hátterével. Pálya és-élettapasztalatomból: 38 évből 22 évet a Váci Waldorf Óvodában szereztem, melynek alapításában- elvégezve a Waldorf-óvónőképző Szemináriumot- egy „maroknyi” lelkes szülői csoport összefogásában kolléganőmmel 1993-94-ig részt vettem

Liszka Andrea

Saját küldetésem a közösségi feladat tükrében: A Waldorf-pedagógia alapimpulzusának védelme, az önigazgatás, a szociális hármas tagozódás és az antropozófia élő gyakorlásának támogatása a Waldorf-intézményekben. A vezetés szerepének helyes értése és gyakorlata az önigazgató szervezetekben. Ezt szeretném támogatni egy együttműködő közösségben. Rövid bemutatkozás: 15 éves Waldorf-tanári pályafutásom során voltam iskola-alapító tanár, angol-nyelvtanár, Bothmer-gimnasztika tanár, osztálytanító, s

Kiss Emília

Közel 25 évvel ezelőtt óvodás szülőként találkoztam a Waldorf-pedagógiával. Néhány évvel később tagja voltam a győri Waldorf Iskola alapító körének a fenntartói, szülői oldalt képviselve, mérnök-tanár-közgazdász ismereteimmel segítve. Időközben elvégeztem a Waldorf-tanárképzést, majd egy nagy váltással a főiskolai oktatói állásomat az osztálytanítói hivatásra cseréltem. A később induló felső tagozatban matematika szaktanárként tanítottam, osztálykísérőként 10.-ig vihettem

Demkó Marianna

Waldorf angol nyelvtanári tapasztalataimat a Váci Waldorf Iskolában szereztem, ahol 15 évig tanítottam alsó- és közép tagozaton és 10 évig a nyelvimunkacsoport munkáját vezettem. 2013-19 között a Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnáziumban dolgoztam középiskolai tanárként. 2005 óta vagyok idegen nyelvi mentor a váci iskolában, de az évek során több Waldorf-iskolából és az ELTE-ről is fogadtam

Czakó Anikó

2007-ben végeztem euritmistaként a Magyar Mozgásművészeti és Euritmia Társaság munka melletti Euritmia Képzésén, a művészeti euritmia mellett a pedagógiát is elvégezve. 2006 óta tanítok a szombathelyi Perintparti Szó – Fogadó Waldorf Iskolában főként euritmia tanárként, de emellett kézművességet is sok éven át tanítottam, és az első végzős osztályunk osztálykísérője voltam. Intézményünkben a gyermekeket az óvodás

Champier Ágnes

Pályám során felgyűlt tapasztalataimmal szívesen segítenék pedagógusoknak napi munkájukban. A tanácsadói munkám tervezett területei: – általános pedagógiai tanácsadás – gyermekvédelem – szülőkkel kialakult konfliktushelyzetek kezelése Indoklás: A solymári Fészek Waldorf Iskolában dolgozom 20 éve. Ez alatt kétszer 8 évig osztálytanító voltam. Intézményi Konferencia vezetőként több évig működtem együtt az osztályokból érkező szülő-képviselőkkel. Az iskolai pedagógiai